Fejlesztő hatások

Mit csinálunk a foglalkozásokon?

Ami a gyermek alapvető szükséglete: játszunk. A játékon keresztül pedig észrevétlenül fejlesztünk. Éneklünk, mondókázunk, mozgunk, táncolunk, játékosan tornaszerek segítségével is tornászunk és nagyon jól érezzük magunkat.

Szocializáció a foglalkozásokon keresztül

A derűs légkörben folytatott játékos foglalkozások igen kedvezően hatnak a gyermek érzelmi kapcsolataira. Hozzásegítjük a koruknak megfelelő tevékeny, aktív életmódhoz, a beilleszkedéshez, ami által érzelmi biztonságot adunk.

A legtöbb feladat lehetőséget termet arra, hogy a kicsik észrevétlenül megtanulták, gyakorolják a figyelmet, fegyelmet, az egymásra való odafigyelést, türelmet és önzetlenséget.

A szocializáció folyamán a beszéd a gyermek környezetével való érintkezésének, önkifejezésének, gondolkodásának eszközévé válik. A beszéd által erősödik a gyermek biztonságérzete, növekszik tájékozottsága, gazdagodnak ismeretei. A beszédfejlődést segíti elő a mondókák és dalok ismétlése a foglalkozásokon, amikből a gyermek egyre többet sajátít el, ezáltal egyre többet is ért.

A gyermeknevelésben is jó segítőtársnak bizonyul olykor egy-egy dalocska, mondóka, mint a vigasztalás eszköze. A gyermekkel való ölbeli kontaktus kiegészítve dallal könnyen feledteti a bánatot.

Értelmi képességek fejlesztése

A beszédfejlődés mellett a dalok, mondókák kihatnak a figyelem időtartamának és tartósságának növekedésére. Fejlődik a képzelet a szerepvállalásokon , játékos helyzetek eljátszásán keresztül. Az emlékezet a szöveg és mozgásformák megtanulásával, a visszaemlékezés gyakorlásával formálódik.

Zenei képességek fejlesztése

Az éneklési készség a gyermek utánzási vágyán alapul, a csoportkoézió és az ún. vezető utánzása készteti a gyermeket éneklésre. Az utánzáshoz szükséges egy minta, amit ad a vezető, majd pontos hallásképzet, hangszálak és azok irányítani tudása. A tiszta éneklést a sokszori ismétlés eredményezi, amelyre itt lehetőség kínálkozik.

Ritmuskészség a dal és a játékos mozgás együttélésével fejlődik.

Halláskészség az aktív énekléssel alakul ki.

Mozgásfejlesztés

Minden gyermek mozgással kezdi megismerni az új világot, amibe beleszületett. Az értelmi fejlődés alapja a mozgás. Amozdulatokal kísért mondóka és dal, a szereken végzett játékos mozdulatok mind az együttmozgás képességét, az egynsúlyérzék fejlődését eredményezik, megismertetik a test részeit (ami nem más, mint az ÉN felismerése), az irányokat. Megtanulják tudatosan irányítani mozdulataikat, testrészeiket, testüket.

Programunkban tehát sokféle mozgáslehetőséget bíztosítunk, ami kedvezően befolyásolja az egész szervezet egészséges fejlődését. Rendszeres és örömmel végzett mozgással egészséges életvitel kialakítására szoktatunk.

 

 

 

CSUPA MÓKA PICI TORNA

Élvezzük az együtt játszást!